• slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg
  • slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

Nagy örömmel tájékoztatlak Benneteket, hogy ebben az évben is lehetőségünk volt a legkiválóbb kollégák munkájának elismerésére.

A főigazgatói dicséretek átadására a koronavírus járvány miatt szűk körben került sor.

Főigazgatói dicséretben részesültek

 

szocialis_munka_napja

Feke Imréné, Erdős Sándor, Széllné Takács Mária, Pataki Imréné

szocialis_munka_napja_2

 

 

Erdős Sándor, a Dévaványai szakmai egység gyermekfelügyelője.

erdos_sandor

Sándor 2003. július 01-jén kezdett el dolgozni gyermekfelügyelőként a dévaványai Gyermekotthon és Szakiskolában, ahol 2005. decemberében gyermek és ifjúságfelügyelői szakképesítést szerzett. Munkahelyén megbízható, dolgos, precíz és szavahihető emberként ismerték meg kollégái.  Az első pillanattól kezdve elfogadták a gyermekek és példaképként tekintettek rá. A nehéz sorsú csemetéink számára igazi „apapótló” volt Sanyi bácsi. Ő az az ember, akiről elmondhatjuk, a gyermekfelügyelőség számára nem munka, hanem hivatás. Az otthonban nevelkedő fiatalokkal mindig közvetlen és nagyon barátságos volt, sajátjaiként tekintett rájuk. Nem telt el úgy este, hogy ne olvasott volna mesét a gyermekeknek (kicsiknek és nagyoknak egyaránt) nagy örömükre. Nem csak a mese gyógyító erejére épített, hanem a fiatalok fizikai egészségére is odafigyelt. Különlegesen jó kapcsolatot ápolt a gyermekekkel, a sport iránti szeretetüket is igyekezett mélyíteni. Napi rendszerességgel vitte őket focizni a gyermekotthon udvarára, mindennapos ping-pong edzéseket tartott számukra, rendszeresen kirándult velük. A mese és a sport mellett a gyermekek tudásának gyarapodását is szem előtt tartotta, rendszeresen ült le velük tanulni, türelmesen magyarázva segítette őket. Nem csak a gyermekek, de a kollégái is nagyon szeretik. Nem volt olyan ember, akivel ne találta volna meg a közös hangot, mindenkihez volt egy kedves és jó szava. Minden helyzetben helyt tud állni, rugalmas, gyermekközpontú, a kollégáit minden helyzetben segítő, példaértékű, pozitív személyiség. Sikerének titka, hogy a kezdetektől nyugdíjba vonulásáig úgy tekintett a gyermekekre és kollégáira, mint családtagjaira.

Feke Imréné, a Dévaványai szociális intézményegység terápiás munkatársa.

feke_imrene

Andi 1992. január 01 napjától dolgozik a dévaványai telephely Borostyánkert Otthonában. Szakközépiskolai érettségijét követően már a jogelőd intézmény dolgozójaként általános ápoló és asszisztens végzettséget szerzett. Később visszaült az iskolapadba és elvégezte a gyógypedagógiai asszisztens képzést. Gondozóként kezdte munkáját, majd szociális ügyintézőként, ellátotti pénztárosként is dolgozott, mely munkakört napjainkban is helyettesítésben ellátja. Jelenleg terápiás munkatársként tevékenykedik. Az ellátottak számos szociális ügyeinek intézője, valamint segíti a mindennapjaik biztonságos ellátását, emellett számos hivatalos ügyintézés, statisztikai adatszolgáltatásban kimagasló precizitással áll helyt mindennap, segítve az intézmény működését, hogy az jogszabályi elvárásoknak megfeleljen.

A kolléganő a munkáját lelkiismeretesen végzi. Bármilyen, az ellátottakkal kapcsolatos kérdéssel fordulhatnak hozzá a dolgozók. Az ő kezében az intézmény működését érintő sok feladat és információ összefut, ezért aktuálisan szinte minden felmerülő kérdésre tudja a választ. Gyakran munkaidőn túl is dolgozik, a plusz feladatok elvégzésében is mindig számíthatunk rá. A dolgozókkal és a lakókkal is jó a kapcsolata. A jelenlegi intézményi struktúraváltás kapcsán is mindent megtett, hogy az a lehető leggördülékenyebben zajlódjon le.

Munkáját nagy hivatástudattal, szakmai rátermettséggel végzi. Segítőkészsége, empatikussága, az intézményben eltöltött idő alatt szerzett szakmai tudása, tapasztalata nagyon hasznos az intézmény számára.

 

Pataki Imréné, koordinációs intézményvezető helyettes.

pataki_imrene

Julika közalkalmazotti munkáját 27 éve kezdte meg a megyei szociális társintézményben, ahonnan 2012-ben érkezett hozzánk gazdasági igazgatóhelyettesként. Azóta vezeti, segíti az intézmény pénzügyi, üzemeltetési feladatainak ellátását, előbb gazdasági igazgatóhelyettesként, majd igazgatási egység vezetői beosztásban, jelenleg koordinációs intézményvezető helyettes. Két évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkezik a szociális intézményi gazdálkodás területén.

Szervezi és irányítja a szociális és gyermekvédelmi intézmény sokrétű pénzügyi és üzemeltetési feladatait, szoros kapcsolatot tartva a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Békés Megyei Kirendeltségével.

Jó felkészültségű, széles látókörű, szakmai munkája mindig alapos, pontos.

Nyugodt, kiegyensúlyozott, döntéseiben mindig a realitás talaján áll. A folyamatosan jelentkező változásokat rugalmasan, pozitív szemlélettel kezeli.

Munkáját lelkiismeretesen, a gondozottak iránti szeretettel és elkötelezettséggel végzi

 

Széllné Takács Mária, a békéscsabai szociális intézményegység ápoló gondozó otthonának osztálykoordinátora

szellene_takacs_maria

Marcsi már 24 éve dolgozik intézményünkben. Kezdetben gondozónőként dolgozott, majd munkája elismeréseként felkérést kapott osztálykoordinátori feladatok ellátására. 11 éve az ápoló gondozó otthon súlyosan halmozottan sérülteket ellátó, fekvő osztályának osztálykoordinátora. A legsúlyosabb állapotú és a legtöbb egészségi problémával élő lakóink ellátását koordinálja, szervezi. Mindkét munkakört nagyon pontosan, szakszerűen, becsületesen, nagy szakmai tudással látja el, munkája példamutató és kimagasló.

Tiszteletre méltó, hogy néhány éve újra visszaült az iskolapadba és E kategóriás ápoló végzettséget szerzett. Megszerezett tudását munkája során kitűnően kamatoztatja, szakmai ismereteivel támogatja a fiatalabb kollégákat.

Megbízható, felelősségteljes munkavégzés jellemzi. Az osztály kis lakóit szeretettel és gondoskodással veszi körül.

 

Mazán Tamás és Mazán Zsolt (Médiaérték Kft.)

mediaertek

Napjainkban a média fontos szerepet tölt be a társadalmi integráció folyamatában, lehetőséget teremt arra, hogy a társadalom minden tagja és csoportja megismerhessen másokat. Ezúton megteremti a társadalmi együttműködés létrejöttének alapjait, szerepet vállal a befogadó attitűd kialakításában. Ilyen társadalmi szerepvállalásnak lehetünk szemtanúi a Médiaérték Kft. által, akikkel hosszú évek óta szoros kapcsolatban állunk és önzetlen támogatásukról nyújtottak már számtalanszor tanúbizonyságot.

2011 óta rendezi meg intézményünk az Angyalok Szárnyalása Gálaestet, mely a művészek segítségével kívánja megmutatni fogyatékossággal élő fiataljaink értékeit, segítve ezzel a társadalmi befogadásukat. E jótékonysági rendezvényt megelőzően a Médiaérték Kft., széles médiakommunikációs eszköztárával (rádiók, led falak, honlap, interjúk, hírek, stb) biztosít nyilvánosságot programunknak és tevékenységeinknek. Teszik ezt önkéntesen, belső elhivatottságból.

Nyílt napot szerveztek fiataljaink számára a rádióban, ahol az összes munkatársuk segítségével bepillanthattak ennek a tevékenységnek a varázslatos világába. Rendezvényeinket minden alkalommal támogatják a médiumokban való megjelentetéssel, valamint intézményi életünk bemutatásával, fontosnak tartják megismertetni a többségi társadalommal, Békés megye lakosságával a fogyatékossággal élő fiatalok mindennapjait, segítve ezzel társadalmi befogadásukat.

A Kft. tulajdonosai Mazán Tamás és Mazán Zsolt, akik magánemberként megszámlálhatatlan alkalommal hozzájárultak programjainkhoz. Fontosnak tartják a szakemberek mentális jóllétét is, preventív jelleggel a kiégés megakadályozását, ennek okán a városunkban működő B38-as hajójukat munkatársaink rendelkezésére bocsátották egy rekreációs délutánra.

Példaértékű az a motiváció, ahogyan Békés megye és Békéscsaba lakosaira ösztönzőleg hatnak a tömegkommunikációs eszközökkel, hogy támogassák fogyatékossággal élő fiataljainkat.

Személyiségükből, pozitív attitűdjükből fakad az elfogadás és ennek közvetítése a társadalom tagjai felé. Társadalmi szerepvállalásaikkal sokat tettek a másság elfogadásáért.

Köszönjük lelkiismeretes és alázatos tevékenységüket, melyet fiataljaink felé tanúsítanak.

medaertek_2

Sok szeretettel gratulálunk az elimerésben részesült munkatársaknak és támogatóinknak.

Békéscsaba, 2021. november 16.

Sziszák Katalin

intézményvezető

 

 

Weboldalunkon sütiket használunk

A fago.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.